Fényszóró polírozás fogkrémmel…Működik vagy nem?

Nemrégiben akadtam rá egy megoldásra a besárgult fényszórók helyreállításához, ami annyira hülyeségnek tűnik, hogy muszáj volt kipróbálnom…:) Tehát az alapötlet szerint fogkrémmel vissza lehet adni a besárgult fényszórók régi fényét! Mivel nagyon sok fórumon és médiumban találkoztam ezzel a megoldással, így nagyon kíváncsivá tett, hogy működik-e. Ha érdekel mi lett a vége annak, hogy mentolos fogkrémmel kenegettem a verdám fényszóróját, akkor ez a bejegyzés neked szól! 🙂

 

Szóval annyi olyan videót láttam, ahol azt bizonygatták, hogy soha többet semmi szükség arra, hogy hagyjuk magunkat lehúzni a gonosz fényszóró polírozó maffia által, ugyanis ez a trükk megold mindent, hogy elkezdte cincálni a fantáziámat ez a dolog. Úgyis ráférne Patreszra egy kis kozmetika a fényszóróknál, így arra gondoltam, adok egy próbát ennek a dolognak. Legbelül úgy érzem, adok a sz@rnak egy pofont, de ki tudja. 🙂 Mindenesetre, ha jó megoldás, ha rossz, nektek hasznos lehet, mert nem a ti verdátokon kell kipróbálni legalább. 🙂

Viszont mielőtt nekiugrok a kocsinak kicsit utána próbáltam nézni, hogy miért is működhet ez a megoldás.  Egy fogkrémek összetételét elmagyarázó cikkben rátaláltam a fogkrémekben megtalálható anyagok listájára. Leginkább tulajdonságaik szerint szétbontva őket elmagyarázzák, hogy mi miért és mekkora arányban található meg a fogkrémekben. Nem akarok mindent megismételni amit ott láttam viszont azok az anyagok amik a számunkra fontosak azok a fogkrémben található abrazív anyagok, azaz mechanikus hatású dörzsölő anyagok. Ilyen anyagok például a kalciumkarbonát, kalciumfoszfát, aluminiumoxid, szilikát, műanyag és kovasavak. Szerintem még ide sorolható a szóda-bikarbóna is amit egyes olcsóbb fogkrémekben alkalmaznak (abban is van amit ebben a kisérletben használtam). Ami még fontos, hogy a cikk szerint ezek az anyagok teszik ki a fogkrémek 40-50%-át ami mellett polírozó anyagok is jelen vannak a krémben ami pedig a felület simaságát és tisztaságát segít elérni.

Ki gondolta volna, hogy egy autós blogon a fogkrémről fog olvasni? Lássam a kezeket… Én sem.. 🙂

Szóval, elnézve a fogkrémek összetevőit és azok tulajdonságait most egy kicsit el kezdtem bízni abban, hogy lehet valami valóság alapja ennek a dolognak. Viszont még mindíg nagyon abszurd… 🙂

Na mindeg nézzük hogyan működik a gyakorlatban!

Ami kelleni fog(…hehe…):

  • szappanos langyos víz
  • szivacs
  • papírtörlő
  • olyan fogkrém, ami tartalmaz szóda-bikarbónát
  • fogkefe
  • fogselyem (csak szivatlak… senki nem használ fogselymet.. 😀 )

Annak érdekében, hogy a végén lehessen egy kis összehasonlítást végezni lőttem egy kezdeti állapotot bemutató fotót. Igazából nem ártana egy kis polír a gépsárkány “szemeinek” mert látszik már rajtuk, hogy kikezdte őket az UV vas foga… (ez lesz végig csak mondom…:) )

Készítettem egy közeli felvételt is a vezető oldali lámpabúráról. Ezen az oldalon fogom bemutatni mit, és hogyan csináltam, értelem szerűen a másikon is ugyanúgy kell majd elvégezni a dolgokat.

1. Lépés: A szappanos vízzel és a szivaccsal lemostam a lámpabúrákat, hogy eltávolítsam a külső szennyeződéseket.

2. Lépés: A törlőkendővel szárazra töröltem a megtisztított búrákat. Azért nem mondhatnám, hogy benne van a wooow faktor a szappanos vízben… 🙂

3. Lépés: Felvittem kézzel a búrára a fogkrémet. Arra törekedtem, hogy a búra teljes felületére jusson fogkrém vastagon.

4. Lépés: a fogkefét benedvesítettem kicsit aztán elkezdtem körkörösen sikálni a búra felületét. Nemigazán használtam brutális erőt, hogy oda szorítsam a fogkefét a felületre. Inkább csak azt akartam, hogy a sörték dolgozzanak.

5. Lépés: Aztán a fogkefét folyamatosan nedvesítettem kicsit és a körkörös mozdulatok helyett elkezdtem fel-le mozgatni a felületen. Érdekes egyébként, hogy itt már lehetett érezni különbséget abban, hogy miként mozog a kefe a búrán. Mintha csökkent volna az ellenálása a dolognak és a hangja is megváltozott a kefének (mintha csökkent volna az érdesség a búrán).

6. Lépés: Bő vízzel lemostam a fogkrémet a búráról és megnéztem mi a helyzet. Igazság szerint hihetetlenül meglepődtem azon amit láttam, mert arra gondoltam, hogy csak húggyá fogom karcolni a lámpabúrámat, ehhez képest…

Szerintem ez nagyon durva! És mindez az első kör után már ilyen volt. Messze túl teljesítette ez a trükk azt, amit vártam tőle! Igazából még 2x átmentem aztán a lámpákon és úgy vettem észre, hogy minnél többet csinálja az ember meg ezeket a lépéseket, annál jobb lesz a végeredmény. A 3 környi “polírozás” nagyjából 25 percembe került és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Nyílván az UV sugárzás ezután sem fogja békén hagyni a lámpabúráimat, szóval kell majd valami féle bevonatot tenni a búrákra a későbbiekben, viszont most kíváncsi vagyok mennyi ideig bírja így a felület.

Amit érdemes figyelembe venni mielőtt ennek nekilátsz az az, hogy ez a megoldás csak műanyag lámpabúrákon működik, szóval ne állj neki, ha üveg búráid vannak. Valamint a külső polír csak azokat a szennyeződéseket tudja eltávolítani, amik a lámpa búra külső felületén vannak, így ha polírozás után is sárga vagy matt a fényszóród akkor valószínűleg cserélned kell a lámpabúráidat mert a probéma a búra belső felületén van.

Végezetül íme egy ilyen volt (alsó képen) – ilyen lett (felső képen) fotó! Imádom! 🙂

Remélem tetszett ez a mostani bejegyzés. Te ki fogod ezt próbálni a verdádon, vagy van más trükköd a lámpabúrák polírozására? Írd meg hozzászólásban!

16 Hozzászólás

  1. Én nem látok nagy változást.. lehet közelebbr?l kellett volna fotozni, hogy jobban lássuk.. de amugy meg genyó vagyok bocsi 🙂

    • Krisz

      2018-11-15 at 06:03

      😀 Semmi gáz! Amúgy ami engem nagyon meglepett ebben a megoldásban, hogy tényleg látszódott változás pedig egyáltalán nem vártam semmi hatást t?le. 😀 Tervezek egy újabb bejegyzést ebben a témában amiben bemutatnám, mennyire volt tartós a változás, illetve kipróbálnék más megoldást is. Úgyhogy ha gondolod nézz vissza majd a blogra id?nként. 🙂

      • Nem fogkefével kell dörzsölni, hanem mikroszálas kend?vel. Majd érdemes 2 hetente szilikonnal vékonyan bekenni, hogy ne mattuljon vissza.

        • Krisz

          2018-11-23 at 09:08

          Köszi szépen a tippet és, hogy olvasod a blogot! 🙂

        • Miért hatásosabb a mikroszálas kendő mint a fogkefe?
          A választ előre is köszönöm.

          • Krisz

            2020-04-24 at 06:19

            A mikroszálas kendő inkább azért lehet jó választás mert kevésbé okozhat karcokat mint mondjuk a fogkefe adott esetben.
            Köszi, hogy olvasod a blogot!

  2. Dr. László Pál

    2019-07-20 at 16:27

    Nekem NEM m?ködött! 15 éves Ford Fiesta m?anyag búra, tisztább lett, talán a sárgás elszínez?dés is csökkent, de bemattult. A környez? karosszéria festése pedig felkarcolódott ahogy lemostam a minimálisan rákerült fogkrémet. Nem ajánlom a módszert.

    • Krisz

      2019-07-21 at 20:16

      Köszönöm, hogy olvassa a blogot és sajnálom, hogy nem vált be a módszer.

  3. Juhász D. Andrea

    2019-07-29 at 11:52

    Szia! Ma szeretném kipróbálni a módszert. Azt javasolták, hogy el?ször ragasszam körbe a lámpát papírragasztóval, így nem fog összekarcolódni a festék…Nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre!!!

    • Krisz

      2019-07-30 at 13:14

      Szia!
      Köszi, hogy olvasod a blogot! Igen, érdemes a lámpa körül leragasztani a karosszéria elemeket, hogy a fogkefe ne karcolja meg azok felületét. Érdemes adni neki egy próbát, nyilván a legjobb megoldás a tényleges polírozás, de mint egy gyors javítás teljesen megfelel ez a módszer szerintem. Remélem sikerül jó eredményt elérni vele. 🙂

  4. Nagy István

    2019-08-19 at 13:59

    Szia Krisz!
    Köszönöm szépen a tippet. Nekem sikerült, bevált . 🙂
    17 éves Citroen Xsara Picassom van. 2 X kellett megismételni a jó hatásfokért.

  5. Szia!
    Mennyire volt tartós megoldás vagy néha megismétled? 🙂

    • Krisz

      2020-03-16 at 17:09

      Szia,

      Nagyjából 5-6 hónapot bírt ezzel a megoldással, mondjuk annak idején folyamatosan napon állt délutánonként szóval az tuti gyorsított is a dolgon. Hozzá kell tennem, hogy nem lett semmi módon lakkozva/konzerváva a felület szóval nem is csoda, hogy visza mattult.
      Ahogy írtam is, nem egy végleges megoldás de szerintem annyi pénzért nagyon jó kis megoldás volt számomra.

      Köszi, hogy olvasod a blogot!

  6. Megcsináltam és képet is készítettem a szemmel látható különbségről! Nagyon bevállt! Azt sajnálom, hogy nem tudok képet feltölteni róla “válasz” alatt 🙁
    Nekünk olyan fogkrémünk volt ami nem tartalmazott szódabikarbónát…. de sebaj…. házilag kevertünk bele 😀

    • Krisz

      2020-04-24 at 11:41

      Dejó! Nagyon örülök, hogy bevált a tipp! 🙂

      Köszi a visszajelzést! Ha gondolod megoszthatod a képet Instagram-on és be tegelhetsz az @openthehood.blog néven.
      Vagy ha gondolod Instán átdobhatod üzenetben és én nagyon szívesen megosztom Story-ban, ha szeretnéd tagellek is természetesen!

      Nagyon örülök, hogy bevált!:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2024 open the hood

Theme by Anders NorenUp ↑

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
error

Tetszett ez a bejegyzés? Ha gondolod nézz be a blog Insta és Twitter oldalára is!