Polírozás házilag

#PatrikRockStar rendbetételének egyik mozzanata az volt, hogy megpróbáltam kicsit rendbehozni azokat a károkat amelyeket a két kutyánk csinált a verdán míg az az udvaron várakozott a sorára.

Személy szerint nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel a bejegyzés végén találtok majd néhány előtte-utána fotót is!

Először öntsünk tiszta vizet a pohárba

Mielőtt belekezdenék a dolgok leírásába szeretném elmondani, hogy ez volt az első alkalom amikor megpróbálkoztam a polírozással. Ezért nem állítom, hogy ez a legprofibb prezentációja ennek az eljárásnak.

Amit itt le fogok írni inkább a saját élményeim és eredményem amit elértem ezzel a dologgal.

Szóval, ha valaki igazán patika végeredményt szeretne akkor ne legyen kétsége afelől, hogy a legjobb megoldás az ha elviszi egy autókozmetikába a verdát és olyanokkal csináltatja meg ezt a dolgot akiket ezért fizetnek.

Engem viszont mindíg is érdekelt mit tudnék kezdeni egy polírgéppel a saját verdámon. Így elég régóta játszadoztam a gondolattal, hogy veszek egy gépet erre a célra. Idén ez meg is történt (pont jókor mint kiderült) így végre kiélhettem a kiváncsiságomat ezen a téren.

Szóval végül nem is voltam annyira mérges a kutyákra és ahogy hallottam az új gazdájuk nagyon szereti őket. (Csak viccelek!!! cukibogarak és még megvannak!! 🙂 )

Mi az a polírozás egyáltalán?

Alapjában véve amikor polírozásról beszélünk akkor egy olyan eljárásra kell gondolni ami a karcos, oxidálódott, bemattult lakkréteg helyreállítását jelenti. Annak érdekében, hogy ez értelmet nyerjen érdemes egy percet eltölteni azzal, hogy megnézzük hogyan is néz ki az autók fényezése és milyen sérülesek illetve szennyeződések lehetnek rajta.

Mint a fenti illusztráción látszik, az autók fényezése több egymástól elkülönülő rétegből épül fel. Nagy általánosságban amikor felületi sérülésekről beszélünk és azok javíthatóságáról akkor ki kell jelenteni, hogy csak azok a karcolások javíthatóak pusztán polírozással amelyek a legfelső (lakkréteg) rétegben keletkeznek.

Minden más ami már belecsúszik a festék rétegbe vagy fémig hatol annál értelemszerűen ez a megoldás nem fog eredményhez vezetni.

Amit polírozás közben az az, hogy a lakkrétegből a folyamat során fokozatosan anyagot veszünk el egészen addig a pontig amíg a fent is látott karcok krátereit el nem tüntetjük.

Az előző ábrát ismét felhasználva ez azt jelentené, hogy a lakkréteget a piros vonallal jelölt pontig lecsiszoljuk.

Mint a fenti képből látszik is a lakkréteg jelentősen lecsökkenhet a folyamat során ezért mindenképpen érdemes a munka végeztével legalább egy utólagos waxolást elvégezni, hogy legyen még egy plusz “védőréteg” a fényezésünkön.

Amit használtam:

  • Polírgép
  • Polír paszta
  • Gyurma
  • Víz
  • Autósampon
  • Mikroszálas törlő ruha

Na de akkor hogyan is álltam ennek neki azon kívül, hogy meglehetősen izgatottan?

Először is, alaposan lemostam a verdát

Mint az előző illusztrációkon is látszik (nem a galamboson… 🙂 ) a karcokon kívül mindenféle szennyeződés is jelen van a verda fényezésén amit mindenképpen el kell távolítani mielőtt nekiállnánk a polírozásnak, hiszen ha ezt elmulasztjuk akkor azokat a szemcséket amik megragadnak a fényezés felületén tulajdonképpen csak jól belenyomnánk a lakkrétegbe és még jól meg is forgatnánk, hogy tuti szétkarcoljuk az egészet. 🙂

Most nem írnám le miképpen meg milyen samponnal mostam le a verdát, a lényeg az, hogy jó alaposan meg kell tisztítani a fényezést ügyelve arra, hogy ne maradjon olyan szemcse a lakkrétegen ami gondot okozhat.

Ezután tisztogattam még egy kicsit

Ez a trükk amit most leírok elég komoly! Őszintén szólva meglepően jól működik. A lényege az, hogy a már megtisztított felületet lespricceljük egy kis mosószeres vízzel majd egy kilapított gyurmával végig sikáljuk a felületét.

Elég szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de igazság szerint nagyon sok szennyeződést szedett még össze a gyurma a már megtisztított felületről. Nagyon érdekes, hogy kézzel is érezni lehet a felületen azt, hogy mennyivel simább a felület ott ahol már megdolgoztuk a gyurmával a fényezést.

Használat előtt a felületet be kell nedvesíteni (én használtam az autómosó samponból is a vízben) a felületet amin használni akarjuk a gyurmát, majd kézzel mintha mosnánk egy szivaccsal az autót elkezdjük sikálni a fényezést a gyurmával.

Időnként ellenőrizni kell, mennyire koszolódott be a gyurma (meglepően sok cuccot szed még össze amúgy) és ha piszkos akkor félbehajtjuk, összenyomkodjuk amíg egy ismét tiszta felületet kapunk és folytatjuk a műveletet.

A gyurma kiválasztását nem vittem túlzásba.

Vettem egy iskolában is használatos gyurma készletet és azt vetettem be erre a feladatra. Szóval végül nem vettem ki a gyerek technikadobozából a cuccot (bár nagy volt a kisértés 🙂 )

Vannak kifejezetten autóápolási célra fejlesztett termékek is, de úgy gondoltam, hogy ehhez a projekthez teljesen elegendő lesz ez a megoldás is.

Amit észrevettem, hogy ez a gyurma hajlamos szétesni ha sok vizet kap de alapjában véve nagyon jól használható volt. Gondolom a speciálisan autós célra fejlesztett cuccok ebben sokkal jobbak lehetnek.

Nincs nagy truváj a használatban amúgy, csak a vizes felületen egyenes vonalban oda-vissza és fel-le mozgatva áttöröljük a felületet tulajdonképpen.

Mindenképpen ajánlom ezt a módszert mert nagyon durván megtisztítja a felületet!

Ezután láttam neki a polírozásnak

Nem fogok hazudni, a sok takarítás és sikálás után eléggé megfáradva értem el ehhez a stádiumhoz.

Ha profi módon akarná csinálni ezt az ember akkor több lépcsőben kellene alkalmazni más és más csiszolóanyagokat, pasztákat annak érdekében, hogy a legjobb eredményt tudjuk elérni.

Mivel ez egy aféle tapasztalatszerzési dolog volt számomra így egy olyan pasztát választottam ami megfelelőnek tűnt az én céljaimhoz azaz a felületi karcok eltávolításához.

Tulajdonképpen innen annyi a dolog csak, hogy a pasztát felvittem a gép polírkorongjára.

A képen mutatott mennyiség igencsak sok volt, szóval ha ti próbálkoztok ilyesmivel akkor kevesebb is elég… 🙂 Engem elvitt a harci vágy kicsit… 🙂

Kezdésnél igazából a korongon lévő pasztát odanyomjuk a fényezéshez és elkenjük anélkül, hogy a gépet beindítanánk, ezzel adunk egy kis “előkenést” a melónak tulajdonképpen.

Ezután beindítjuk a gépet és egyenletes mozgással húzzuk a kiválasztott karosszériaelemen először horizontális irányban egymást 50%-os átfedésben követő sorokban majd függöleges irányban ugyanígy.

Nem kell nagyon odanyomni a gépet a felülethez csak hagyni kell dolgozni a korongot. Én a nagyobb karosszériaelemeket felosztottam több részre és egyszerre csak ott dolgoztam majd amikor elégedett voltam a végeredménnyel tovább mentem a következő területre.

Én azt a módszert alkalmaztam ami a munkamenetet illeti, hogy azt a sorrendet tartottam mint amilyet az autómosás közben szoktam.

A tetőnél kezdtem, majd a motorház tető, bal első sárvédő (övvonal felett), bal első majd bal hátsó ajtó és sárvédő (övvonal felett), csomagtér ajtó (övvonal felett) és innen vissza egészen a jobb első sárvédőig (övvonal felett). Ezután végigmentem övvonal alatt is az összes elemen.

Érdemes odafigyelni arra, hogy a karosszérián lévő műanyag elemek nem biztos, hogy szeretik a polírkorongot, szóval lehet érdemes ezeket leragasztani maszkoló szalaggal a kellemetlen meglepetések elkerülése végett.

Ugyanezt érdemes az üvegfelületeknél és lámpáknál is megfontolni.

Végül jöhetett egy kis wax

Na ha a polírozás előtt fáradt voltam akkor itt már tulajdonképpen félig hulla, de mindenképp szerettem volna látni milyen lett a verda. Ezt a műveletet teljesen kézzel végeztem, fogtam a teknősös waxot és egy mikroszálas kendővel felvittem a felületre vékonyan majd hagytam, hogy bemattuljon.

Utána pedig egy tiszta mikroszálas kendővel áttöröltem a felületet.

A teljes időigényére a polírozásnak (mosástól waxolásig) nem emlékszem (mert elájultam… najó nem de kivoltam rendesen 🙂 ) de nagyjából mindennel együtt kb 6-8 óra lehetett. Ebben benne van az is, hogy először csináltam meg ilyenek szóval biztosan meg lehet oldani gyorsabban is.

Nekem így se kellett altató mondjuk… 🙂

Viszont, hogy ne csak azt lássátok hogy miket írok, lentebb megnézhetitek az előtte utána képeket a bal első ajtóról ami elég gatyán nézett mielőtt nekiláttam!

Szerinetetek? Milyen lett? Írjátok meg kommentben!

Én személy szerint nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel!

Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnál a blogon akkor írd meg nyugodtan itt kommentben vagy az Instagramon DM-ben.

Ne felejtsd el követni a blog Instagram oldalát illetve keress twitteren is!

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést!

1 Hozzászólás

  1. Tőkéletessen leírtad amit kerestem! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2024 open the hood

Theme by Anders NorenUp ↑

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial
error

Tetszett ez a bejegyzés? Ha gondolod nézz be a blog Insta és Twitter oldalára is!