Először is, mindannyiótoknak Nagyon boldog új évet kívánok!
Remélem ebben az esztendőben kicsit könnyebb dolgunk lesz mint tavaly. 🙂
Ha követitek a blog Instagram oldalát akkor már tudjátok, hogy volt egy kis bajom az elektromos kerékkulcsommal nemrég. Akkor úgy döntöttem, hogy szétkapom és megnézem tudok-e vele kezdeni valamit.
Maga a szerszám egy GEKO márkájú dugvillás ütvecsavarozó ami a gyártó szerint 320 Nm meghúzási nyomatékot képes előállítani és szénkefés kivitel. A dobozzal amiben érkezett 4db dugó is jön vele 17-22-ig.
Lentebb találjátok a videót amiben egy kicsit bemutatom a gépet és persze szét is kapom, hogy megnézzem mi lehet vele a baj.
Hogy kijelentsem a teljesen nyílvánvalót, igen van a blognak Youtube csatornája mostmár amit idén szeretnék ellátni minél több tartalommal és persze az ott található videók itt is posztolva lesznek.
A YouTube csatorna kapcsán és az azzal való terveket illetően szerintem egy másik bejegyzésben fogok majd foglalkozni, de a lényeg az, hogy szeretném mindenképpen idén a videókat behozni a blogra is.
Ha gondoljátok iratkozzatok fel a csatornára és ha van javaslatotok vagy véleményetek a videó kapcsán akkor nyugodtan írjátok meg itt kommentben.
Köszi szépen, hogy benéztél a blogra!
Ha gondolod kövesd a blogot:
Vélemény, hozzászólás?