Ez a bejegyzés ismét a Colt-ról fog szólni. Mostanában egyre többször nyikorogtak a betétek fékezés közben így meg is rendeltem a betéteket a kis verdához. Volt már egy hasonló bejegyzés a blogon a Space Star-unk kapcsán még a blog indulása környékén, de úgy gondoltam, hogy azóta egy kicsit változott az ahogy írok, illetve sose baj ha több verdán látja az ember az adott műveletek elvégzését. 🙂
Természetesen nem a világ leg bonyolultabb feladata a fékbetét csere, mégis egy igen fontos alkatrészről beszélünk. A fékrendszer egy közlekedés biztonsági berendezés, így megfelelő körültekintéssel kell kezelni a szervízelését is. Habár nagyon sok fórumon mondják, hogy ez egy faék egyszerűségű dolog (van benne igazság, amennyiben van az embernek technikai háttere) mégis szeretném elmondani, hogy megfelelő képzettség vagy tapasztalat nélkül bármi lehet veszélyes még a kenyér szeletelés is. Így anélkül, hogy tudnád mit csinálsz ne állj neki ennek a műveletnek, inkább bízd azokra akiknek ez a feladatuk. A mostani bejegyzés a legjobb indulattal sem helyettesítheti a személyes szakmai tapasztalatot. Kérlek minden esetben amikor az autótokon dolgoztok gondoljátok át, hogy tényleg megvan-e a megfelelő tapasztalatotok illetve szerszámaitok az adott dolgok elvégzéséhez!
Bocsi a hegyibeszéd miatt de fontosnak tartom elmondani, hogy amikor az autódon csinálsz valamit akkor észben kell tartani, hogy ha hibát vétesz akkor annak súlyos következményei lehetnek. És habár ez a bejegyzés ténylegesen elmeséli, hogy mik a lépések amiket én csináltam, mégsem tudok felelősséget vállalni azért ha te valamit elrontasz a kivitelezés közben!
Na jó vége a papolásnak.Mostmár tényleg belekezdek abba, hogy mit is csináltam a kis verdán…
Amire szükségem volt a meló elvégzéséhez:
- Emelő
- Tartó bak
- Kerékkulcs
- Nyomatékkulcs
- 12mm-es dugókulcs
- drótkorong
- réz paszta
- racsnis kulcs
- fék munkahenger visszanyomó
- Új fékbetétek
Egyébként meg kell jegyezzem, hogy ezen a kis autón dolgozni mindíg jól esik. Valahogy minden kézre esik rajta és igazán nagy problémák nélkül lehet rajta dolgozni igazából. Mondjuk lehet, hogy csak amiatt mondom ezt mert még mindíg a kis 145-ös alfa okozta traumákat nyögöm… 😀
A kerékcsavarokat még akkor meg szoktam lazítani amikor a kocsi a földön van. Természetesen nem lenne erre szükség ha lenne egy elektromos kerékkulcsom, vagy légkulcsom, de ez egyenlőre nem opció szóval maradt a jó öreg kerékkulcs.
Fel emeltem a verdát a krokodil emleővel majd elhelyeztem a tartó bakot az emelési pont alá. Sosem dolgozom úgy a kocsi alatt, hogy csak az emelő tartja a verda súlyát. Azt mondják árt a fogaknak ha a fejedre esik egy kocsi… 😀 Levettem a kereket. A leszedett kereket becsúsztattam a kocsi alá így még több dolog van amire előbb eshet az autó mint rám… Egy kicsit paranoid vagyok? Fene tudja! Minden esetre ezt csináltam és kész. 😀
Elém is tárult a féknyereg és a betétek. Itt igazából annyi dolgom volt, hogy kicsit megtisztítottam a csavarokat amikkel dolgoznom kell, majd a 12mm-es dugókulccsal meglazítottam a felső csavart, az alsót pedig kivettem teljesen.
Az előző lépésben azért lett csak az alsó csavar kiszedve mert így a teljes nyerget fel tudtam hajtani a nyeregtartó tetejére könnyedén. Ezáltal nem kellett nagyon törődnöm azzal, hogy fel kössem a féknyerget valahova meg ilyenek. Szerintem ez sokat gyorsított a dolgokon.
Kiszedtem a régi fékbetéteket, amellyek igazából nem voltak rossz állapotban, viszont ha megnézitek elég sok rozsda volt a betétek külső felén ami ugyanúgy okozhat kellemetlen hangokat fékezés közben, mintha el lenne kopva a betét. Ugyanitt érdemes ellenőrizni, hogy a porvédő gumik megvannak-e illetve, hogy a csúszkák megfelelően mozognak-e a helyükön. Szerencsére itt ezekkel minden rendben volt.
A fékmunkahengert vissza nyomtam a helyére. Amúgy a képen szereplő kis szerszámot nagyon bírom! Igazán nem volt drága és amióta megvan áldom az eszemet, hogy megvettem. Persze meg lehet oldani ezt is célszerszám nélkül, viszont amikor olyan munkahengerrel kell dolgozni amit visszanyomás közben tekerni is kell (a Colt hátsó fékei ilyenek) akkor ez a szerszám vagy 30 percet spórol oldalankként szerintem. Na mindegy… Csak, hogy tiszta legyen ez nem egy fizetett hirdetés, egyszerűen csak szeretem azt a cuccot. 🙂
Ezután a drót koronggal megtisztítottam a féknyereg és a nyereg tartó azon részeit ahova az új betétek kerülnek.
A tisztítás után a felületeket bevontam réz pasztával ami jól bírja a hőt és segít meggátolni a korrózió képződést az adott helyeken, illetve egy kicsit könnyíti is a fékbetétel mozgását a helyükön.
Ezekhez a betétekhez jár a csomagban egy rezgés csillapító lemez amit a fékbetét hátoldalára kell tenni. Ez is segít abban, hogy csendesebbek legyenek a fékek működés közben.
Ugyanezzel a pasztával bekentem a fékbetétek hátfalát is annak érdekében, hogy ott is legyen egy kis védelem a korrózióval szemben.
Ezután a nyerget vissza hajtottam a betétere és a csúszka rögzítő csavarokat meghúztam a megfelelő nyomatékra.
Ezután a kereket visszatettem a helyére és kézzel meghúztam a csavarokat amíg a kocsi a levegőben volt. Majd a kocsit leengedtem annyira, hogy a kerék leérjen a földre majd nyomatékkulcs segítségével meghúztam a kerék csavarokat. Na ez is egy olyan dolog amit van aki szeret kihagyni (mármint a nyomatékkulcsot, nem a kerékcsavar meghúzását… remélem legalább is…), mert neki a könyökébe van hogy mennyi az annyi… Vagy ami még rosszabb fogja a merev szárat arra rátesz egy 1,5 méteres csövet és addig húzza a csavart amíg nem recseg… Én inkább maradok a nyomatékkulcs használatánál. 😀
Majd ezután a fék pedált fel pumpáltam, hogy a munkahenger és a betétek beálljanak a megfelelő helyre a nyeregben és meg is voltam a dologgal.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Ha tetszett vagy van bármi amit hozzá fűznél akkor nyugodtan írj hozzászólást!
Ha gondolod kövesd a blogot az Instagram-on is, mert ott is elég sok cuccot szoktam megosztani a bejegyzésekkel és szerelésekkel kapcsolatban!
Vélemény, hozzászólás?