Krisz vagyok.
Gyerekkorom óta az autók körül forognak a gondolataim. Ezért leginkább édesapám volt a felelős, mert sokszor láttam ahogy ő is próbálta életben tartani a családi verdáinkat. Én meg ott sürgölődtem körülötte és adogattam a szerszámokat.
Minden gép kapcsán egyedül az érdekel, hogy miképp működnek.
Ennek gyerekkoromban voltak árnyoldalai is, mint amikor a nővérem magnóját szedtem szét, hogy megtudjam mi van benne… De összerakni sajnos nem sikerült…
Szerencsére ezt azóta megtanultam.
Nem is volt kérdés, hogy megszerezzem az autószerelő végzettséget.
Dolgoztam is a szakmában ahol elég sok „érdekességgel” találkoztam. Láttam, beglettelt tetőablakú Daewoo Racert, házilag barkácsolt hidrogénfejlesztővel felszerelt Astrát és Ferrari 458 Modenát is (az mondjuk menő volt…).
Idővel átkerültem az autóipar másik oldalára, ahol mérnökökkel kellett együtt dolgoznom olyan autók kapcsán amelyek csak 1-2 év múlva érkeznek meg a piacra. Az olajszagtól és a csáposemelőktől távolabb kerültem, de az autóbuzéria sose halt ki belőlem teljesen. A saját autóim karbantartását végig megőriztem magamnak.
Az autószerelés a szenvedélyem.
Nagyon szeretném, ha mindenki úgy tudna tekinteni erre a szakmára ahogy én tekintettem gyerekként. Van benne valami különleges, hogy meg tudsz javítani egy autót egymagad.
Abban bízom, hogy a blog olvasóinak és a saját gyerekeimnek is át tudok adni valamit ebből az autómániából. Úgy ahogy édesapám adta át nekem.
Mert igazság szerint így születnek az igazi autób*zik... :D
Úgyhogy ne csak állj ott! Tartsd egyenesen azt alámpát, hogy lássak is valamit! 😀
Miről szól ez a blog?
Az open-the-hood egy DIY autószerelő blog. Magyarul, érthetően, a hétköznapi autótulajdonosoknak.
Nem profi szervizeknek írok. Azoknak írom a bejegyzéseket akik úgy néznek az autójukra, mint én a nővérem magnójára annak idején. "Vajon, hogy működhet?!"
Annak érdekében, hogy ne járj úgy, mint én, találhatsz a blogon:
- Lépésről lépésre leírásokat képekkel, videókkal, valós tapasztalatok alapján.
- Karbantartási tippeket és javaslatokat, hogy mikor, mit, hogyan ellenőrizz.
- Elméleti cikkeket az egyes alkatrészek működéséről.
- Diagnosztikai alap információkat.
- Személyes bejegyzéseket, mert van, hogy egy gondolat beférkőzik a fejembe és muszáj leírnom.
Autók a blogon
A legtöbb anyag három autótípus köré épül:
- Mitsubishi Colt CZ3
- Mitsubishi Space Star
- Toyota Avensis
Igyekszem azonban olyan anyagokat is megosztani amelyek típusfüggetlenül is hasznosak lehetnek a számotokra.
Illetve nem tudom megígérni, hogy nem lesznek hirtelen felindulásból elkövetett projektautó vásárlások… 😀
Egy fontos megjegyzés!
Amit a blogon közzéteszek a saját tapasztalataimon alapul. Nem vállalok felelősséget azért ha valami nem úgy sikerül nálad, mint nálam! Minden autó más, minden helyzet más, más tapasztalati szinttel rendelkezünk. Ha valamiben nem vagy biztos, kérj segítséget szakembertől.
De ha nekiállsz, sok sikert, és üdv a garázsban! 🙂
Kérdésed van? Írj kommentet vagy keress meg e-mailben: openthehood.blog@gmail.com
Legfrissebb hozzászólások